25.rész- London- Káosz

Sziasztok! 

Meghoztam a 25. részt! El sem hiszem! Már a 25.!!! Köszönöm nektek, hogy olvastok, köszönöm az eddigi visszajelzéseket! Köszönöm a türelmeteket a részek között. Köszönöm a kitartásotokat. Köszönöm, hogy itt vagytok. Köszönöm a több, mint 8500 megtekintést! 

Ne adjátok fel, nem tervezem  még abbahagyni a blogot. Amíg lesznek olvasóim, akár csak egy is, nem hagyom abba! Kitartást nektek is a sulihoz, vizsgákhoz, megmérettetésekhez, és jó pihenést kívánok nektek nyárra!

 xoxo Buttercup

*Ya Ou szemszöge*

- Basszus.- néztem a földön heverő Olira. Sofia rögtön felpattant és én is követtem a példáját.- Haver! Hallasz? Hey!- szólítgattam, de nem reagált. Közben Sofia kiment a fürdőbe egy üveggel, hogy vizet hozzon, amivel talán fel tudjuk ébreszteni Olit. Egy hatalmas sikolyt hallottam a fürdőből, ezért otthagytam Olit és Sofihoz siettem.- Mi a franc folyik itt ma este?

- Ya Ou, vidd te a vizet, légyszi, én megkeresem anyát.- szólt Sofia és a kezembe nyomta az üveget. Nem számítottam arra a látványra, ami odabent várt. Sziki a földön feküdt, körülbelül úgy, mint Oli, csak Sziki körül vér is volt. Eret vágott. Miért, Sziki, miért?? A helyzet csak rosszabbodott, mikor megláttam az üres gyógyszeres tégelyeket. Miért akart öngyilkos lenni? Jézusom!

- Hívta már valaki a mentőket?- ordítottam. Válasz nem érkezett, ezért gyorsan tárcsáztam a segélyhívót, majd rájöttem, hogy nem tudok angolul, ezért segítségért kiáltottam, hátha valaki meghallja a házban. Miközben Sofia átvette a telefont, én mondtam neki, hogy mit mondjon, és az üveg vízzel a szobánk felé mentem, hogy leöntsem vele Olit. Két perccel később Sofia anyukája kezelésbe vette Olit és utasításokat adott Szikihez. Légzés, pulzus, stb. ellenőrzése. Sofia pedig a mentősöktől kapta az instrukciókat-akiket egyébként már Oli is értesített. Sziki életfunkciói nem voltak teljesen biztosak, én pedig teljesen beparáztam. Sosem csináltam még ilyet. Én teljesen béna vagyok az életmentésben... Nagyon nem lesz ez így jó. Mi lesz, ha miattam még komolyabb baja lesz Szikinek? Ya Ou, koncentrálj és csináld, amit mondanak! Képes vagy rá!- mantráztam magamban. Sziki mindkét keze végig tele volt vágásokkal, a kézfeje pedig sebekkel... Betörte a tükröt. Én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy mi késztette őt erre? Sosem tett volna ilyet korábban. Mi változott meg most ilyen hirtelen? A mentősök érkezésére Sofia anyukája szaladt le ajtót nyitni, én pedig segítettem a mentősöknek a súlyosabb esethez találni. Ekkor jutott eszembe, hogy mindenki megvan, kivéve Benny-t. Már kezdtem aggódni, hogy ő is valami oltári nagy baromságot csinált, de Tina megnyugtatott, hogy Benny alszik, csak nem a szobájában, hanem odakint. Olit a mentősök egyike felébresztette, és elmondta neki, hogy igyon minimum egy pohár vizet és pihenjen. Közben Szikit hordágyon kivitték és Tina és Sofia is vele mentek Mi pedig Olival leültünk beszélgetni. 

- Te és Sofia...?- kezdte.

- Titokban együtt vagyunk... Nem lehetnénk, mert elvileg féltestvérek vagyunk, de... Tudod, hogy van ez... Nem te döntöd el, hogy kibe leszel szerelmes...

- Wow. Gratulálok...- mondta, de mintha egy kis csalódottságot hallottam volna a hangjában.

- Minden rendben veled?

- Persze. Csak sokkolt egy kicsit ez a dolog. Tudod, a bandában mindenkinek rögtön megtetszett Sofi, mert eléggé szemrevaló lány. Próbálkoztunk is nála. Aztán jött ez a Peet-gyerek. Aztán elment. Te pedig rögtön lecsaptál a szőke ciklonra?? Neked rögtön megy minden! Hogy a francba csinálod, tesó? Tudod, mit? Ne is válaszolj! Csak bánj vele szépen. Ha megbántod, akkor nem csak velem gyűlik meg a bajod, hanem a többiekkel is. Szóval figyelni fogunk. Most pedig elmegyek aludni, mert már nagyon elegem van ebből a napból.- hajtotta le az utolsó két korty vizet is. 

Szuper. Most magamra haragítottam Olit, Sziki épp kórházban van, és ki tudja, hogy túléli-e, Benny meg a szokásosat csinálja, átalussza a balhét. Én pedig így nem tudok aludni. Felkaptam magamra a legszükségesebb ruhadarabokat, zsebre vágtam az igazolványomat, és a telefonommal és egy lakáskulccsal elindultam a városba bolyongani. Folyton a telefonom képernyőjét néztem, hátha hív Sofi vagy Tina, hogy mi van Szikivel, de nem történt semmi. Fél óra múlva leültem egy padra és tárcsáztam Sofi hangját. Megkérdeztem, hogy lehet-e már tudni valamit Szikiről. De még semmit nem tudtak. Megkértem Sofiát, hogy amint megtudnak valamit, hívjanak fel, mert nem fogok tudni aludni, amíg ilyen bizonytalan a helyzet. Mikor megígérte, letettük a telefont és a gondolataimmal kettesben maradva mentem tovább. Egy játszótérnél megálltam. Hihetetlen, hogy milyen kihalt hely tud lenni éjszaka. Nappal pedig az a sok vidám, zsibongó gyerek lepi el. Elképesztő a kontraszt. Egyszer fogok erről írni egy dalt vagy könyvet vagy bármit. Muszáj. Leültem a hintára és komolyan elgondolkoztam azon, amit Oli mondott. A legrosszabb az egészben, hogy teljesen igaza volt. Nekem szinte próbálkoznom sem kellett, hogy Sofi igent mondjon nekem. Olyan hülye voltam. A saját tesómmal járok! Nem lenne szabad. Nem kéne. De ha szakítok vele, Oli megöl. Ha vele maradok, Tina öl meg. Kész katasztrófa. Innen már nincs kiút. Vajon Sziki is emiatt csinálta ezt magával? Ugye nem? Meglátott minket délután. A francba. Mindent csak elrontok. Semmihez sem vagyok elég jó. Éreztem, hogy ki fogok készülni. Játszottam a hősszerelmest, és észre sem vettem, hogy közben az egész világ összeomlik körülöttem. Hogy tehettem ezt? Meg fogok változni. Ahogy gondolatban kimondtam ezt, megcsörrent a telefonom. Sofia. Sziki szerencsére életben van, de még bent tartják néhány napig kivizsgálásokra. Ha igényeljük, és már jobban lesz, akkor hazaszállíthatják helikopterrel és ott folytatják a vizsgálatokat. Ez jó hír! Viszont a legjobb az lett volna, ha ez meg sem történt volna. De sajnos az időben már nem tudtam visszamenni. Sofiának elmondtam, hogy majd beszélnünk kell, de menjen haza és aludjon, mert ezt csak úgy lehet megbeszélni, ha kipihente magát.

- Hogy érted azt, hogy menjek haza? Te nem vagy ott? Hol vagy? Megyek érted!

- Nyugi, semmi bajom. Csak sétáltam egyet. Mire hazaérsz, már én is otthon leszek. 

- Biztos? 

- Ne aggódj. Hazaérek még előtted. 

- Rendben. De ha nem, akkor megkereslek, és megverlek. Ha még valami bajod is lesz, akkor duplán verlek meg, megértetted Ya Ou Feng Ferenc? 

- Igen, Sofia Crew kisasszony! 

- Akkor otthon találkozunk.- tette le. 

Vettem egy nagy levegőt, bent tartottam néhány másodpercig, majd kifújtam. Csak ezután álltam fel a hintáról, és indultam el visszafelé. Fogalmam sem volt, hogy merre kell menni, de valahogy mégis visszataláltam. Leültem az ajtó elé odakint, és vártam Sofiát.  Néhány percen belül meg is érkezett taxival, Tina pedig ottmaradt a kórházban. Egy gyors csókkal köszöntöttem és szorosan magamhoz öleltem. Miközben ölelkezve bementünk a házba, észrevettem, hogy Sofi sír. Gyorsan bezártam az ajtót, és felvettem az ölembe, úgy vittem fel az ágyra. Megkérdeztem, hogy segítsek-e neki átöltözni, ő pedig szipogva bólintott. Elővettem egy pólómat, ami Sofiára óriási, és levettem a nadrágját, majd a pólóját, és miután ráadtam a pólómat, megkérdeztem, hogy a melltartóját is levegyem-e, ő pedig elgondolkozott egy kicsit, végül egy óvatosat bólintott. Én pedig megígértem neki, hogy nem lesz több, tényleg csak leveszem róla, hogy kényelmesebben tudjon aludni. Ezután betakartam, de ő nagyon csúnyán nézett rám, úgyhogy a kívánságára odafeküdtem mellé, és átöleltem, amíg el nem aludt. Mikor elaludt, óvatosan kimásztam mellőle, és az ajtóhoz érve visszafordultam.

- Hová mész?- kérdezte nagyon aranyos, álmos hangon.

- Csak megnézem, hogy minden rendben van-e a többiekkel és feltakarítom a fürdőt...- mondtam.

- Siess vissza!- parancsolt rám, de mire becsuktam magam mögött az ajtót, már el is aludt. 

A szomszéd szobában Oli aludt, mint a bunda. Odakint Benny is húzta a lóbőrt, úgyhogy visszamentem a fürdőbe. Felmostam, fertőtlenítettem és a nem odavaló dolgokat eltávolítottam. Nem mondom, hogy úgy nézett ki a helyiség, mint új korában, de azért már jobban nézett ki. Az ajtóra írtam egy cetlit Tinának, hogy nagyjából feltakarítottam, menjen aludni ő is, mert szüksége van a pihenésre neki is. Nem volt kedvem tusolni, részben a történtek miatt sem, úgyhogy visszamentem Sofiához. Forgolódott egy kicsit, mikor beléptem, de nem ébredt fel. Gyorsan levettem a nadrágom és a pólóm, és csatlakoztam hozzá. 

Reggel a napsugarak ébresztettek. Sofia pedig nem volt sehol. Oli még aludt a szomszéd szobában. Lementem a lépcsőn a konyhába, ahol Sofi már főzte a kávét. Hátulról átöleltem, ő pedig egy határozott mozdulattal megfordult és pofon vágott. 

- Ki vetkőztetett le engem este?- kérdezte szemrehányóan. Elmeséltem neki az estét, vagyis azt a részét, amikor már nagyon álomkóros volt. Megesküdtem, hogy semmi nem történt, tényleg csak átöltöztettem.

- Benny alszik még?- kérdeztem. 

- Hol van Benny? 

- Kint. 

- Akkor biztos, mert még nem jött be.

- Jössz, poénkodunk egy kicsit?

- Ezek után te még poénkodni akarsz??- nézett rám csúnyán.

- Jó, akkor én úsztatom meg egyedül.- közöltem sértettséget színlelve. 

Végül sikerült rávennem, és őszintén ránk is fért egy kis móka. Sofi átöltözött fürdőruhába, és én is átvettem a fürdőgatyám, amíg Sofi keresett egy légkürtöt. Benny egy felfújható matracon aludt, és a takaróját már éjszaka lerúgta magáról, úgyhogy nem volt nehéz dolgunk. Sofi bemászott a medencébe, amíg én Benny-t odavonszoltam a matraccal. Vízre bocsátottam, de nem ébredt fel, úgyhogy Sofi teljes szeretettel felébresztette Benny-t a kürttel. Benny ijedtében a vízbe fordult, én pedig utánaugrottam, és felhoztam a felszínre.

- Hé, haver, jól vagy? Ne ijesztgess! Te komolyan a vízen aludtál el? Normális vagy? Ha nem veszlek észre, meg is fulladhattál volna!

- Ha-ha-ha. Nagyon vicces.- mondta, miután talpra állt, én pedig lepacsiztam Sofival.- A többiek hol vannak? 

- Oli még alszik, Tina Sziki mellett, Sziki pedig a kórházban.- soroltam.

- Micsoda???- akadt ki rögtön Benny, én pedig elmeséltem neki az esti dolgokat. Persze Olit kihagytam, csak annyit mondtam, hogy Oli elájult.- Én ezt mind átaludtam?- kérdezte tágra nyílt szemekkel.

- Aha.- bólintott Sofia.

- Be kell mennünk hozzá a kórházba!- mondta.- Most!

- Megvárjuk Olit, aztán megyünk, oké?- egyezkedtem vele.- Addig megreggelizel.

- Mi a kaja?

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Ha szükséged van segítségre, keresd fel őket bátran! Senki nem fog emiatt megbántani vagy cikizni. Tényleg segíthetnek! Külföldön is működnek segélyvonalak, ezt a honlapot én is a Google által találtam meg. Ne félj segítséget kérni!

A segélyvonal honlapja: http://www.kek-vonal.hu/index.php/hu/lelkisegely-vonal

24.rész- London- Este minden más

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Bocsi a sok késésért, de új suli, új osztály, új tanárok, stb. Sok minden közbejött most nekem. Nem tervezem feladni az írást, de sajnos szerintem nyáron kívül csak ritkán lesznek új részek. Még a nyarat sem ígérhetem meg... Hiszen a nyár az mindenkinek nyár. A suliban pedig... Szigorú a koli, de igyekszem. Jó olvasást! :)

B.Buttercup

*Sziki szemszöge*

Oli épp egy saját számot írt a szerelemről késő délután, Benny a kajáról áradozva próbált segíteni neki, Ya Ou és Sofia pedig eltűntek. Úgy volt, hogy itt lesznek, vagy nem is tudom. Felmentem a szobába gitározgatni egy kicsit, és megnéztem az e-mailemet. A menedzserünk engem tart a legmegbízhatóbbnak, ezért mindig nekem küldi a koncertfelkéréseket.  Sajnos semmi új levél nem érkezett, ezért egy laza, céltalan sétára indultam volna. Felkaptam egy almát a konyhapultról, és egy kis lapra rövid üzenetet írva az ajtó felé indultam, és kinyitottam. Ya Ou és Sofia ott álltak, feltűnően közel egymáshoz. Kérdőn néztem rájuk, mire kitaláltak valami baromságot magyarázatként. Valami olyat, hogy ők testvérek és szeretik egymást testvéri szeretettel, stb. Nem nagyon hittem el, mert furán viselkedtek. Ennek ellenére elmentem sétálni, mert jól esett egy kicsit kikapcsolódni és kiürített fejjel róni az utcákat. A nap késői sugarai miatt narancs és vöröses fényben úsztak az épületek kimagasló pontjai. A londoni levegőt szívva nem is igazán figyeltem a gondolataimra, teljesen kiürült a fejem. Mikor a nap már majdnem teljesen lement, az ég alja pedig rózsaszínes-lilás árnyalatokban pompázott, elindultam visszafelé. Mikor a házhoz értem, hallottam odabentről fény és hangok szűrődtek ki. Elgondolkoztam, hogy mit keresek ebben a társaságban. Egyszerűen mindenki jól érezte magát. Ya Ou és Oli a csajozós szépfiúk, Benny párja a kaja, és ők így ezzel megvannak szerelem terén. Én pedig egyedül vagyok. Sofia iránt elég sok fiú érdeklődik, tehát ő is beleillik a csapatba. Egyszerűen csak én nem. A gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy hirtelen meleget éreztem a lábamon. Egy csinos lány kutyája a lábamat fának nézte és megjelölt. A lány sűrűn elnézést kért, én pedig csak rámosolyogtam, amolyan biztató, "semmi gond" mosollyal. Miután a lány elment a kutyájával, én bementem a házba, és letusoltam, utána csatlakoztam a többiekhez. Mindenki jól érezte magát, de Sofia és Ya Ou még mindig gyanúsak voltak nekem.

*Ya Ou szemszöge*

A fiúk a Madamme Tussaud's és a London Eye programot is eltolták másnapra, így egész délután csak lazultunk... Volna. Sziki előtt majdnem lebuktunk Sofia-val, de úgy érzem, sikerült kimagyaráznom. Délután mindenki medencézett, pontosabban a fiúk, a lányok pedig az esti sütögetéshez készítették elő a húst, a krumplit és a zöldségeket. Én is segítettem nekik, amolyan "családias" programmá téve ezzel a dolgot. Én komolyan azt hittem, hogy a többiek mind a medencében voltak, de mikor Benny és Oli bejöttek vizesen és zuhanyzás után érdeklődtem Sziki felől, semmit nem tudtak róla. Hát persze! Sétálni ment. Csak én azt hittem, hogy már rég visszajött... Ezért is lepődtem meg, amikor megérkezett. Közös és egyéni sütögetős történeteket meséltünk, volt, amin nagyot nevettünk, közben Benny megpróbált lenyúlni egy kicsit a kikészített zöldségekből, de mindig rászóltunk. Jó hangulatban telt a délután, de mikor Sziki csatlakozott a társasághoz, egyszerűen éreztem, hogy valami baj van. Odamentem hozzá, kérdezősködtem, de végig tagadta. 

Este a sütögetés után megnéztünk egy filmet, teljesen házimozi stílusban, így a sötétben fogtam Sofia kezét. Szegény félt, hogy lebukunk, de engem nem érdekelt. Csak vele szerettem volna lenni. A film közben Sofia a vállamon pihentette a fejét, miközben fogtuk egymás kezét, a film végén, mielőtt felkapcsolták volna a lámpát, óvatosan elengedtem Sofia kezét, mert szegény elaludt a vállamon. Nem szerettem volna durván felkelteni, ezért megvártam, hogy mindenki elhagyja a helyiséget, majd utána elkezdtem simogatni a combját és puszilgatni a homlokát. Egy kis idő után felkelt és megdörzsölte a szemét.

-Mikor lett vége a filmnek? Ennyire elaludtam? A többiek hol vannak?- kérdezte sorban aggódva.

-Hé, semmi baj, kincsem, még csak most lett vége. Felvigyelek az ágyadba?

-Mmm... Nem kell...- dünnyögte a nyakamba fúrva a fejét.-Felmegyek a saját lábamon...

-Ha felviszlek, mondhatom azt, hogy fáradt vagyok és megyek én is aludni.

-Rendben, akkor vigyél fel!

Felálltam és ölbe vettem, mint egy vőlegény a menyasszonyát.

-De akkor tegyél úgy, mintha aludnál.

-Rendben!-mondta, majd kényelembe helyezve magát becsukta a szemét. Odakint a többiek furcsán néztek rám, én pedig felvázoltam nekik a helyzetet, a terv szerint. Sofia-t lefektettem a saját ágyára, mellébújtam és betakaróztunk.

Reggel Sofia azzal ébresztett, fölém hajolva, hogy menjünk el vásárolni, utána pedig az új ruhában
vagy ruhákban csináljak róla képeket.
- Nekem mi abban a jó, ha van rajtad ruha?- kérdeztem félmosolyra húzva a számat, mire ő egy párnát vágott az arcomhoz. Ez a mozdulata verekedéssé fajult, én próbáltam gyengéd lenni, ezért csak csikizem és a takaróba burkolva megöleltem és belepusziltam a nyakába, mire ő feladta a verekedést és hosszas csók után elment zuhanyozni. Közben én készítettem magunknak reggelit, és ellenőriztem, hogy még mindenki alszik. Mindent rendben találtam és nagyon meglepődtem, mikor Sofia egy szál törölközőben sétált le az emeletről. Szájtátva figyeltem, ahogy lépkedett le a lépcsőfokokon, minden mozdulata tökéletes volt. Még nem is felnőtt, még csak most lett 17 éves! De már tökéletes az alakja, a mozdulatai kifinomultak és gyönyörűek. Teljesen belefeledkeztem a látványba, ezért észre sem vettem, hogy Sofi kérdezett valamit. Mosolyra húzta a száját és megcsókolt, ezzel kizökkentve engem az ámulásból. Visszacsókoltam és közelebb húztam magamhoz a derekánál fogva.
- Hmm. Jó válasz.- mondta, én pedig értetlenkedve néztem rá. Hiszen a kérdést sem tudtam, de ő mindenféle magyarázat nélkül csak adott egy gyors puszit a számra és a kávéfőzőhöz sétált.
- Hé! Nem vagy te még ahhoz egy kicsit fiatal?
- Nem ismersz! A kávé létszükséglet.
- Elnézést kívánok, Miss!
- Ajánlom is!- mondta, majd egy kávés puszit nyomott az arcomra és felrohant a lépcsőn. Nem is értem. Teljesen elvarázsol ez a lány. Gyorsan bekanalaztam egy tál müzlit és felmentem utána a lépcsőn. Óvatosan kopogtam az ajtón.
- Kedves Sofia Crew kisasszony, amennyiben teljes a ruházata és engedélyt ad a belépésre, kérem, mondja, és én belépnék a helyiségbe. Illetve még azt szeretném tudomására hozni, hogy a reggelije a konyhaasztalon várja.
- Mi ez a hivatalos fogalmazás, Mr. Ya Ou Feng Ferenc?- tárta ki az ajtót résnyire, így épphogy láttam a nyári pánt nélküli ruhájában.
- Csak szeretnék felöltözni, amíg te megreggelizel, mielőtt elmegyünk...
- Ha te mondod...- mondta kissé csalódott tekintettel.- Lent leszek.
- Mindjárt megyek.

Gyorsan előkaptam egy egyszerű fekete pólót, szaggatott kék farmerrel, magamra kaptam még egy tornacsukát is és a fényképezőgépemet is előkerestem. Megnéztem, hogy fel van-e benne töltve az elem. Azt jelezte, de azért a biztonság kedvéért zsebre tettem egy csomag ceruzaelemet, és úgy mentem le a konyhába. Írtunk egy üzenetet Sofival a többieknek, hogy elmentünk vásárolni.

*Két órával később*

*Oli szemszöge* 

Miután felkeltem, láttam, hogy Sziki már nincs a szobában. A konyhában megtaláltam Sofiáék üzenetét, így "pasinapot" tarthattunk Bennyvel. Ami annyit jelentett, hogy mielőtt még felkelhetett volna, tejszínhabot nyomtam a tenyerébe, filccel rajzoltam az arcára, fogkrémet nyomtam köré, aztán ordítva keltettem fel. Ő pedig ijedtében az összes csapdámba belesétált. Sofia anyukája nem sokára megjelent az ajtóban, ő is felkelt az ordításra, mi akkor pedig már csak nevettünk a történteken. Sofia anyukája csinált nekünk reggelit, amit jóízűen el is fogyasztottunk. Ez a nap is nagyjából semmittevéssel telt, amíg be nem jelentettem, hogy filmet szeretnék nézni. Tina-sosem fogom megszokni, hogy becenevén szólítsam Sofia anyukáját, Christinát- felajánlotta, hogy használhatjuk megint a házi-mozit, de Benny követelte, hogy legyen rágcsa is a filmhez, mert anélkül nem film a film. Gyorsan elugrottunk egy közeli áruházba, amit Tina elnevezett múzeumnak, mert egyik nap a sok múzeum megtekintése mellett oda is beugrottunk, így az ASDA-múzeumot is útba ejtettük.
Minket, magyarokat nagyon megleptek a viszonylag olcsó árak, ezért szinte mindenféle nassolni valót vettünk: gumicukor, popcorn, ropi, muffin, keksz, csoki, stb.

(#sajatkep #ASDAmuzeumforevör)

Mikor visszaértünk, gyorsan letöltöttük a Star Wars összes részét, és Star Wars-maratont tartottunk. Az utolsó rész előtt ránéztem a telefonom órájára, de nem szóltam semmit. A rész végén Benny füle mellett tapsolva ébresztettem fel, mert szegény elaludt. Este tizenegy körül lehetett, mikor kikapcsoltuk a rendszert és elhagytuk a helyiséget, illetve együtt kitaláltuk, hogy a nappaliban vagy kint az udvaron fogunk aludni ágybetéteken, poénból. Megkérdeztük Tinát, hogy megtehetjük-e, ő pedig beleegyezett, egy feltétellel: nem leszünk útban, illetve ha odakint akarunk aludni, akkor inkább a felfújható matracokat használjuk. Mi persze a kinti alvás mellett döntöttünk. Alig feküdt le Benny, máris elaludt. Én pedig ahelyett, hogy követtem volna a példáját, bementem a házba, és megkerestem Ya Ou-t, hogy a napja felől érdeklődjek. Nem árult el túl sok mindent, azt mondta, inkább kérdezzem Sofiát. Én pedig megígértem neki, hogy másnap megteszem, mert olyan sietős arckifejezést vágott Ya Ou, hogy nem mertem neki ellent mondani. Ezután Szikit szerettem volna megkérdezni, hogy neki hogy telt a napja, merre járt, de nem volt a szobában, úgyhogy másnapra hagytam. Bekopogtam a fürdőszobába, hogy megelőzzem a kínos szituációkat, de senki nem válaszolt, úgyhogy benyitottam. Kicsit nehezen nyílt az ajtó, azt hittem, a szennyes ruhák vagy valami ott van mögötte, ezért erősebben próbáltam meg, de mikor beléptem, azonnal megváltozott minden. A telefonomért nyúltam, miközben a Tinát kerestem a házban fel-alá rohanva, majd Ya Ou-hoz rohantam, aki egy szál alsógatyában csókolózott Sofiával az ágyán. Ezen meglepődtem, és a dupla sokkhatástól kidőltem. Többre nem emlékszem.

23. rész- London- A nyelvlecke

Sziasztok! 

Bocsánatotokért esedezem, hogy ennyit késett az új rész, de a sulival voltam elfoglalva, ballagás, felvételi, vizsgák, meg minden... Őszinte leszek, egyszer suliidőben megnyitottam a blogot, hogy írjam az új részt. Elkezdtem megörülni, hogy már van egy piszkozat, tehát már legalább elkezdtem. Aztán mikor megnyitottam a piszkozatot, rögtön lehervadt a mosoly az arcomról. Annyi volt benne, hogy " *Sofia szemszöge* "... De mos itt van a 23. rész, megpróbáltam igyekezni vele, mert közben megjöttek az olvasók, és kaptam kommenteket(KÖSZÖNÖM SZÉPEN!). Tényleg nagyon jó látni, hogy vannak, akiket érdekel, amit csinálok. (Lehet, hogy nem sokára átalakításon fog átesni a blog, de ez nem biztos.) Elég is volt ennyi duma, köszönöm szépen és jó olvasást! 

B. Buttercup

*Sofia szemszöge*

Reggel arra ébredtem, hogy nincs minden úgy, ahogy előző este volt. Ya Ou eltűnt mellőlem, és nem volt a szobában sem. Felvettem egy laza, hosszú kötött pulóvert, és egy shortot, ami nem látszott ki a pulcsi alól. Felvettem a kedvenc nyakláncomat, és a hozzá illő karkötőt, és a mamuszomba bújva lementem a földszintre. Ya Ou  reggelivel várt. Sütött vastag tésztás palacsintát, csokiöntettel leöntötte, és friss áfonyából kirakott egy mosolygós szájat, és a mosolygós arc szemének két epret is szedett a kertből. És még kalóriabomba gyanánt kaptam köré tejszínhabot is. 

- Jó reggelt, édesem!- köszönt.

- Mondtam már, hogy nem áll jól a becézgetés, cicafiú.- vágtam vissza.

- Akkor ez?- kérdezte, és megcsókolt. 

- Már csak 95 van hátra... És ne itt, mert itt vannak a fiúk is, és ha meglátnak...

- Nincsenek itt.- vágott közbe. 

- Hogyhogy?- néztem rá kérdőn. 

- Elküldtem őket. Délelőtt hajókáznak a Temzén, délután a London Eye-t és a Madamme Tussaud's-t látogatják meg. Délután talán mi is becsatlakozunk.
- Miért hagyták, hogy itthon maradj?
- Valakinek veled is kell foglalkozni, és elhitték, hogy én már voltam itt, és nem szeretnék még egyszer végighajókázni a Temzén, mert egy kicsit tengeri beteg vagyok...

- Oké, de mit csinálunk addig? 

- Hát... Először megreggelizel, a többit pedig bízd rám, kérlek.

- Te tudod... És ezután fogunk 6 órát futni, vagy hagysz elhízni?

- Mindenki tudja, hogy a pasiknak azok a lányok jönnek be, akiken van mit fogni...

- Jaj, ne már! Még csak tizenhat vagyok!

- Azt hittem, már tizenhét... Milyen kár... Akkor inkább én eszem meg ezt a reggelit. 

- Neeeeeeeeee! Megeszem... És amúgy tényleg tizenhét vagyok, csak még nem szoktam meg... Köszönöm szépen. 

- Amíg eszel, elmegyek, és előkészítem a következő programot, rendben?

- Menj csak, de siess!
- Egyébként nagyon szexi vagy ebben a pulcsiban- kacsintott.
- Barom!
- Ne már! Tényleg! Nagyon kár, hogy még nem vagy 16!- itt hozzávágta egy konyharongyot, de az nem használt valami sokat... Szívesebben vágtam volna hozzá egy bögrét, vagy valami hasonló nehezebb tárgyat, de sajnos túlságosan féltettem anya bögréit...
Mikor befejeztem a reggelit, gyorsan elmosogattam a fiúk után, és elpakoltam, de Ya Ou még nem érkezett meg. Nem szerettem volna semmit elrontani, ezért felmentem a szobába, előkotortam a könyvem, és a telefonom. Aztán rájöttem, hogy maradnék inkább fent az emeleten, tehát bementem a titkos zongorás szobába. Egy nagyon pici szoba, egy zongorával, és egy hatalmas ablakkal. Tényleg semmi más nincs benne. Lámpa sincs, csak ha az egyetlen konnektort igénybe vesszük egy asztali lámpához. A hatalmas ablaknak széles a párkánya, belül. Kívül alig van párkánya, és az ablaknak csak a legfelső részét lehet kinyitni. A könyvet és a telefont letettem a párnázott párkányra, és leültem a zongorához. Az emlékeimben valamilyen dallam után kutattam, és végül megtaláltam Skylar Grey- Words című dalának a kottáját az  agyam egyik elrejtett zugában, majd játszani kezdtem. Mikor vége lett, nem bírtam rögtön elszakadni a zongorától, hiszen az előbb az énekemet kísértem vele, és egész jó volt. Még egy-két darabot lejátszottam a Twilight-ból, majd végre sikerült elszakadnom a zongorától, és beültem az ablakpárkányba. A könyv nem nagyon kötött le, folyton Ya Ou-n járt az agyam... Már jó ideje elment, és nem mondta, mikor jön, tehát megcsörgettem, hátha többet tudok meg. A harmadik csörgetésre fel is vette, de csak annyit árult el, hogy egy fél órán belül jön és legyen rajtam fürdőruha, ha nem akarok "vizes póló-versenyt". Engedelmeskedtem, és felvettem az egyik kedvenc fekete bikinimet, és visszavettem rá a pulcsit, de a shortot nem, hanem egy táskába tettem el törölközőt, és a váltóruhát. Aztán mikor már mindent elintéztem, leültem a párkányra, és olvastam. Körülbelül 4-5 fejezetet elolvastam a könyvből, mikor hallottam, hogy megérkezett Ya Ou. Letettem a könyvet, és a telefonommal és a táskával elindultam lefelé a lépcsőn.
- Sofi! Mehetünk?
- Persze! De hová?
- Majd meglátod. De most csukd be a szemed.- én engedelmeskedtem, ő megpuszilt, majd bekötötte a szememet. Azt éreztem, hogy beültet a kocsiba, és hogy megyünk valahová. De hogy merre... Azt már nem is akartam kitalálni. Mikor segített kiszállni, meg kellett várnom, hogy kiszedje a kocsiból a cuccokat, aztán csak ennyit mondott:
- Kezdődhet a nyelvlecke?
- Micsoda??- ijedtem meg.
- Ne legyél ilyen perverz, Sofi. Megígérted, hogy megtanítasz angolul.
- Ja, hogy az!
- Mert mire gondoltál? Hm?- kérdezte gúnyosan.
- Bunkó!
- Még csak tizenhat vagyok!- mondta nyávogva, mintha engem utánozna...
- Tizenhét. Nagyon vicces. Levehetem már a kendőt?
. Nem, Ms. Mégcsaktizenhétvagyok. Előbb mondd meg nekem, hogy hogy van angolul az, hogy két jegyet kérek.
- Good morning!(Jó napot!) Two tickets, please.
- Ja, igen, bocs. A köszönést lehagytam. Tehát Gud morning, tú tikicc plíz, ugye?
- Tök jó, ahogy próbálkozol!- nevettem ki.
- Ne nevess! És a köszönöm az meg Tenk jú, ugye?
- Igen.- kuncogtam.
- Itt hagylak, és bemegyek egyedül paintballozni!
- Neee! Ne hagyj itt! Én még sosem paintball-oztam!
- Az gáz. Na, gyere, te két lábon járó magyar-angol szótár!
- Ne hívj így!
- Jól van. Gud izé... morning?
- Good morning. Can I help you?*- válaszolt a gyatra próbálkozásra a pénztáros. *Jó reggelt. Segíthetek?
- Yes. Two tickets, please.- segítettem ki Ya Ou-t, aki az ismeretlen kérdés miatt elkezdett bökdösni, hogy csináljak már valamit.
- 5,20Ł, please.
- Öt font, húsz cent.- súgtam Ya Ou-nak.- Én nem tudok fizetni, mert még mindig rajtam van a kendő...
- Tenk jú.- mondta Ya Ou, mikor kifizette.
- Have a nice day!*- köszönt el a pénztáros, mire Ya Ou elkezdett tolni valamerre, gondolom befelé. *Szép napot!
- Levehetem már??- kezdtem ideges lenni. Ennyire nem szeretem a meglepetéseket.
- Készen állsz?
- Ez nem is paintball! Medence szag van!- és levette a kendőt a szememről.
- Persze! Mert ez egy strand!- mondta.
- Wow! Ezt a felfedezést!- mondtam ironikusan...
- Na, jössz a medencébe? Vagy inkább maradsz kint?
- Előbb kéne egy kicsit angolul tanulnod, nem gondolod?
- Majd a szünetben! De most gyere! Ugye nem akarsz lemaradni?- és már vette is le a pólóját, aztán a nadrágját, és rám várt, fürdőnadrágban.
- Jövök már...- és én is vettem le a pulcsimat.
- Várj... Rajtad nem volt nadrág? Hogy a francba hagyhattam ki ezt a lehetőséget?? Ha mondtad volna, dolgozott volna a fantáziám...
- De nem mondtam.
- És ezt rosszul tetted. Most szenvedned kell.- ezzel beledobott a vízbe.
- Szerencséd, hogy nem látták a biztonságiak, és hogy már levettem a pulóvert, és hogy ez mélyvíz.

De most akkor is meghalsz!- mondtam, és lenyomtam a víz alá, majd megpróbáltam gyorsan elúszni a helyszínről, de elkapta a lábam, és visszahúzott magához. végigsimította a lábam, combom, derekam, oldalam, mikor visszahúzott, majd szorosan átölelt, és lehúzott a víz alá. Megcsókolt, majd nagy erővel a felszínre jött, és eldobott. Ezzel kaptam egy ici-pici előnyt, hogy elússzak, de nem sokat. Már a létrán másztam kifelé, mikor hátulról körém kulcsolta a kezét, és visszahúzott.
- Hová mész, cicababa?- hallottam angolul. Ez nem Ya Ou volt.
- Ya Ou!- kiabáltam, de hiába, mert a víz alatt volt, és a számat befogva a férfi engem is a víz alá nyomott. Őrülten kapálóztam, és már alig kaptam levegőt. Ya Ou végre észrevette, hogy egy férfi valakit ráncigál a vízben, és a jófiús énjét előtérbe helyezve persze segíteni akart. Aztán jött csak rá, hogy én is eltűntem, és a férfi egy fekete bikinis, szőke lányt rángat, és összerakta a képet. Ekkor már elkezdte kiabálni a nevemet, és a Security is megjelent hamarosan. A pasas mérgesen a vízbe hajított, mivel a terve- bármi is volt az- meghiúsult. A biztonságiak kivitték és intézkedtek, Ya Ou pedig az orvosi részlegre vitt, annyira aggódott értem, pedig az ijedtségen kívül nem nagyon lett más bajom, szerencsére. Nem hitte el, és próbálta magyarul kézzel-lábbal magyarázni az orvosoknak, hogy vizsgáljanak meg jól, én pedig fordítottam, mert az ápolónő egy kicsit furcsán nézett rá.
- Annyit mondott, hogy ha bármi furcsát érzek, szédülés vagy bármi, amit nem szoktam, jöjjünk vissza, vagy ha már nem leszünk itt, menjünk el egy orvoshoz.
- De...
- Nincs de, meghívlak egy fagyira, jó?
- Én akartalak meghívni...
- Teljesen mindegy, csak felejtsük el ezt, jó?
- Akkor mit szólnál egy mekizéshez?
- Benne vagyok, mára már így is épp elég volt a strandból, maximum este a srácokkal otthon baromkodunk valamit.
- Jól van. Megvárlak, amíg felöltözöl, jó? Én addig itt, kint öltözök, és vigyázok, nehogy megint történjen veled valami.
- Te tudod...
- Csak menj már! És siess!- mondta, és tényleg elkezdett öltözni az ajtó előtt. Ezért én is siettem, hogy minél hamarabb végezzünk és mehessünk. Gyorsan felöltöztem, és kicsit megszárítottam a hajam, aztán a sarumba bújva megnéztem, hogy minden cuccom megvan-e. Szerencsére nem loptak el semmit, úgyhogy mehettem ki Ya Ou-hoz. Ő már készen volt, csak a haja maradt vizes, de nem mert egyedül hagyni.
A mekiben vettünk egy-egy krumplit, és egy-egy shake-et. Mindketten vaníliás shake-et kértünk, a krumplit pedig kiöntöttük a tálcára, és együtt ettük meg. Miután minden elfogyott, elindultunk vissza a házhoz. Közben elkezdtem tanítani angolul... Személyes névmások, igék, de főleg a párbeszédhez szükséges kifejezések. Szerencsére a legtöbb mondatot és kifejezést jól ejtette ki, és megjegyezte a jelentését, tehát nem kellett túl sokáig rágódni a dolgokon.
- Megtanítasz annyira angolul, hogy jövőre elmenjünk nyelvvizsgázni?
- Tessék? Olyan jó én sem vagyok!
- Persze... Magyarból vagy angolból?- kérdezte, majd mikor válaszra nyitottam a szám, folytatta:- Ez költői kérdés volt.
Az út nagy része röhögéssel telt, meg azzal, hogy tanulni próbálta az angolt. De mikor hazaértünk, megkérdezte, hogy ő is adhat-e nekem nyelvleckét. Nem értettem, mire gondol, ezért belementem. Egy kicsit tökéletesítette a magyaromat, aztán azt mondta, hogy most már tényleg rátér az igazi nyelvleckére. Megcsókolt. Aztán még egyszer, de a második hosszabb volt. Megértettem, hogy miért mondta, hogy nyelvlecke. 

22. rész- London- Partyarcok a fővárosban

Sziasztok!

Nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy eddig nem írtam, de igyekszem most a legjobbat nyújtani nektek. Köszönöm, hogy eddig is olvastatok, remélem, ez után sem fogjátok feladni! Jó olvasást nektek a 22. részhez, ami még mindig Londonban játszódik(ahol immár én is jártam :))! 

*Sofia szemszöge*

- Jó reggelt, kicsim!- nyomott egy puszit Ya Ou az arcomra.

- Mennyi az idő?- kérdeztem álmosan.

- 8:59. Ideje felébreszteni a többieket, nem?

- Uhh, tényleg...- ásítottam egy nagyot, és kipattantam az ágyból. Gyorsan magamra kaptam egy bő fehéres trikót és egy szaggatott farmersortot, egy pár bokazoknival és tornacipővel. Fogtam egy olyan dudát, amit a filmekben is szoktak ébresztésre használni szívatásképp, és már a másik szobában is voltunk. Megnyomtam a dudát, és elkiáltottam magam:
- Mindenki! Le a lépcsőn most azonnal! Vészhelyzet van! Siessetek!- mintha nagyon nagy baj lenne. Mindenki kómás fejjel felkapta a kezébe a papucsát, -és ki pólóban, ki alsónadrágban- rohantak lefelé a lépcsőn. Mikor leértek a lépcső aljára, Szikinek megjött az esze.
- Ha vészhelyzet van, akkor miért vannak itt lufik...? És mi ez az egész?- közben Ya Ou a hátuk mögött megszólalt:
- Ma egy éves a banda...
- Tényleg!- válaszolták kórusban, Benny kivételével...
- Tortaaaaaaaaaaa!- mondta Benny.
- Állj!- kiáltottam, mire mindenki megállt, mintha egy videóban megállítottuk volna a képet, és rám figyeltek.- Mindenki elmegy, és lezuhanyzik, felöltözik, és csak utána lesz torta, és buli. De még sok-sok meglepetésem van számotokra. Amíg ők elmentek fürdeni, én beszéltem Ya Ou-val, hogy a legnagyobb meglepetéshez még elő kell készülnöm, és addig a srácokat navigálja, ossza el a tortát, és mutassa meg nekik a kisebb meglepetéseket.
- És... Mi lesz az a nagy meglepetés?
- Az neked is meglepetés!- mondtam gúnyolódva, ő pedig felkapott a karjaiba, és megcsókolt, majd fejjel lefelé feltett a vállára, és úgy vitt ki az udvarra.
- Még mindig nem tudhatom?- kérdezte.
- Nem!- nevettem. Még egyszer megcsókolt.
- És most?
- Nem! Így semmit nem fogsz nálam elérni... Neeeeeee! Ne csikizz!
- Nem hagyom abba, amíg el nem mondod!- szorított magához egyik kezével, míg a másikkal csikizett.
- Oké... Te tudod.- ezzel beleharaptam a kezébe, és futottam a ház felé. De sajnos nem voltam elég gyors, mert az ajtó előtt utolért, és a kezemnél fogva visszarántott.
- Megharaptál?- kérdezte, én pedig lehajtottam a fejem. - Ezt még visszakapod...
- És hogyan?- nevettem ki.- Úgyis mindig én fogok győzni.
- Persze! Bizonyítsd be!
- Kezdd te!
- Úgyis én szeretlek jobban!
- Na persze... Te majom. -mondtam, és kiszabadulva a szorításából bementem a házba. Oli és Beni ekkor már jött lefelé a lépcsőn.

- Hát ti hol jártatok?- kérdezte Olivér.

- Cigizni.- mondtam egy random dolgot.

- Te cigizel? Ides kislyányom! Há' hogy vót' merszed?- kérdezte parasztosan.

- Nem cigizik... Hagyjad már... Csak beszélgettünk.- lépett be Ya Ou.

- Persze Főnök...- mondta Oli, miközben Benny a torta felé nyúlt tágra nyílt bociszemekkel.

- Ki engedte meg, hogy főnöknek nevezz?- lépett közelebb Ya Ou Bennyhez, és rácsapott a kezére.
- Bocs...
- Mennem kell- suttogtam, és az ajtó felé léptem. 

- Hova megy a kiscsaj?-kérdezte Oli felém biccentve, Ya Ou pedig válaszként hasba vágta, és karba tett kézzel mosolygott utánam. Én pedig becsuktam magam mögött a fehérre festett, faragott fa ajtót. Egy lélegzetet vettem a friss londoni levegőből. Mint minden nap, mikor iskolába indultam. Csak most nem arra vettem az irányt, hanem pont az ellenkező irányba, a Saint James parkba. Közben megejtettem néhány hívást. Pár percen belül már épült a színpad a parkban, készült a hangosítás, és mindenkinek a fülén telefon volt. Én mindent megbeszéltem a főnökkel, és a fényképezőgépemmel a kezemben lassan elindultam visszafelé a házba. De nem taxival, hanem gyalog, és fényképeztem... Bár jártam már erre eleget, de soha nem lehet megunni. Mikor hazaértem, Oli és Sziki az ajtóban felemeltek, és a vállukra ültettek, és úgy vittek a konyhaasztalhoz, ahol Benny még falatozott a tortából, Ya Ou pedig éppen befejezte, és felállt, hogy átadja a helyét nekem. Egymásra mosolyogtunk, és a fiúk letettek a székre. Benny épp a szájába tömött egy hatalmas falat tortát, és közben integetett nekem. A fiúk rögtön elém raktak egy szelet tortát, csak előbb még veszekedtek egy sort azon, hogy kinek a képét kapjam meg. Végül eldöntötték. Egy olyan képet kaptam, amin mindenki rajta volt. Megköszöntem, majd amíg megettem, elküldtem őket, hogy öltözzenek fel úgy, mintha fellépésre mennének, de ők nem mozdultak,  csak az asztal körül ültek, és bámultak. Ya Ou-t kivéve, mert neki nem jutott hely az asztalnál. Ő csak az ajtófélfának támaszkodott, és úgy nézett rám. De mikor meghallotta, mit mondtam, felment a szobába, és felöltözött úgy, ahogy kértem. Mikor befejeztem, a többiek követték. Elvittem őket a városban különböző helyekre, a London Eye-hoz, amire fel is szálltunk egy körre, a Big Benhez, és még sok más helyre, végül a Buckingham palotához, ahol épp őrségváltás volt, nekem pedig megszólalt a mobilom, hogy a parkban minden készen áll. Én pedig a csodálkozó fiúkat elrángattam a helyszínről, és a parkon keresztül a színpad háta mögötti rész felé igyekeztem. Egy cetlit nyomtam Ya Ou kezébe, amin a dallista volt.
- Ugye mindet tudjátok?- kérdeztem.
- Persze!
- Szuper! Jól néztek ki...- mondtam. Mikor már odaértünk a színpadhoz, a többiek még mindig csodálkoztak. Ya Ou pedig félrehívott.
- Te is jól nézel ki.- és megcsókolt.- Fogalmam sincs, hogy hogy hoztad ezt össze nekünk, de köszönjük!- mondta, és még egy csók után felrángatta a többieket a színpadra. És belekezdtek a bemutatkozásba, majd az első számba. Én a keverőpultnál segédkeztem, majd a személyes kedvencemnél kimentem a tomboló közönség sorai közé.

***

- Köszönjük, hogy itt lehetünk, és hogy eljöttetek! További szép napot mindenkinek!- zárták le a fiúk a koncertet angolul, és miután lejöttek a színpadról és ittak pár korty vizet, indulni akartak, de én utánuk szóltam.

- Fiúk! Miért akarjátok kihagyni az autogramosztást?

- Mert nincsenek rajon...?-kezdett bele a mondatba valamelyikőjük, de elakadt, mert mikor megfordult, látta, hogy egy egész tömeg gyűlt össze arra várva, hogy aláírást kapjanak a fiúktól. Mindenki nagyon örül, mikor sikerült megkaparintania egy aláírást, vagy egy közös fotót készítenie, esetleg egy ölelést vagy puszit szereznie. Én pedig kivártam a sorom. Az összes autogram kiosztása után a fiúknak mondtam, hogy taxizzanak haza, ameddig én Ya Ou-val elmegyek valahova. Szót fogadtak, én pedig Ya Ou-val elindultam sétálni. Egy ideig szótlanul sétáltunk, egymás kezét fogva a parkban. 

- Én kapok puszit vagy ölelést?- kérdeztem.
- Nem.- mondta.- Te százat kapsz!
- Pedig már el akartam menekülni, Mr.Tökéletes...
- Miért? Ilyen rossz vagyok?
- Igen...
- Akkor menj!
- Most miért vagy ilyen? Tudod, hogy szeretek veled lenni... Csak megijedtem, mikor azt mondtad, hogy nem...
- Sajnálom, szerelmem.
- Ne becézgess, nagyfiú, nem áll jól...
- Te is bántasz, látod?
- Igen, de nekem szabad, neked meg nem, mert fiúk nem bántanak lányokat!
- Megtanítasz angolul?
- Ez most hogy jött ide?
- Angliában vagyunk...
- És? Nem tudsz angolul? Ne már!
- De már...
- Megtanítalak, persze. Csak menjünk haza, mert kezdek fázni...
- Hey! Én itt vagyok neked! Maradjunk sötétedésig!
- Akkor csinálj valamit, mert tényleg kezdek fázni...
- Hát... A menő bőrdzsekimet nem tudom odaadni, mert nincs itt nálam, tehát nem lesz túl romantikus filmjelenet... De azért még átölelhetlek, ha gondolod...
- Ne dumálj annyit!- mondtam, mire átölelt, és együtt néztük a naplementét a Temze partján.
- Ugye soha nem engedsz el?
- Nem szeretnélek elengedni... Csak ha kényszerítesz rá.
- Nem foglak.
- Remélem is!- és egy puszit nyomott az arcomra.
- Már csak 99 van hátra. 

21. rész- London- Éjjeli bagoly

Sziasztok!

Elnézést a sok késésért, de itt van az új rész! Jó pihenést és szép nyarat kívánok mindenkinek!

*Ya Ou szemszöge*

- Most bekötöm a szemed és elmegyünk valahova, jó?- kérdezte Sziki nevetve.

- Uuuu!! Mint a lányok a pizsipartikon! Jujjcii!- vettem lányosra a figurát, mire mindkettőnkből kitört a nevetés. Mikor a szobámban elmélkedtem, Sziki bekopogott és egy kendővel a kezében felém igyekezett.

- Na! Kicsit komolyabban, kérem!- ez volt az utolsó mondat, mikor még nem volt bekötve a szemem. 

- És tulajdonképpen hova is megyünk?- kérdeztem.

- Egy jó helyre!

- De akkor miért nem láthatom?- Ez a helyzet fura volt nekem. Ha egy jó helyre megyünk, akkor miért nem láthatom?

- Majd kiderül minden sorjában, csak vigyázz, mert lépcső következik, két fok, lefelé.- a lépcső után már csak egyenesen mentem, majd megálltam. Egy folyosón volta  m, annyi biztos, aztán Sziki kinyitott egy ajtót, ahova bevezetett. Csak remélni mertem, hogy nem egy szakadék széle, vagy beépített medence, mert ha belelök, akkor az biztos, hogy magammal rántom. Megálltam, kb. az ajtóban, vagy az ajtótól egy lépésnyire a szobában, mikor Sziki számolni kezdett visszafelé és éreztem a kezét a kendő csomóján.

- 3... 2... 1...- levette a szememről a kendőt, és mindenki ott volt, egyszerre kiáltották, hogy "meglepetés!". Meg is lepődtem. Egy kis terem, tele hangszerekkel. Hangszigetelt terem. 

- Álmodj még?- kérdezte Sofia. 

- Emlékszel, nem volt rég...-kezdtem is bele az első sorba, amint a kezembe került egy gitár. Minden egyes sort öröm volt elénekelni. Volt egy hangulata az egésznek. Nagyon jó egy együttesben játszani, mert azt érezheted, hogy tagja vagy valaminek. Valaminek, amiben jól érzed magad. És miközben jól érzed magad, például egy koncerten, a közönség is jól érzi magát. A dal végén átöleltem Sofiát. 

*Sofia szemszöge*

Pont egy ilyen ölelésre volt szükségem. Aztán még énekeltünk egy párat, majd mindenki elment a saját szobájába. Ya Ou-val mi még beszélgettünk, aztán ránéztem a telefonom képernyőjére. Holnap lesz a banda születésnapja! Ya Ou adott egy "jó éjt"-csókot egy "szép álmokat"-öleléssel, majd ő lefeküdt aludni. Én is úgy tettem, mintha aludnék. Mikor elaludt, csak néztem pár percig az arcát, és hogy milyen édes, mikor alszik. De aztán visszazökkentem a valóságba, előkerestem a tárcám és a kulcsom, majd a lehető leghalkabban elhagytam a szobát. Lábujjhegyen lementem a lépcsőn, és közben már megjelent az ötlet a díszítéshez. Elmentem az egyetlen 24 órában nyitva tartó mindenes boltba, miután a bejárati ajtón is hangtalanul távoztam. Ez a bolt az egyik kedvencem. Itt árulják a legkirályabb cuccokat egész Londonban.  Mielőtt beléptem volna, a nagy üvegkirakatból láttam, hogy Thomas, a tulajdonos fia éppen a pulton alszik. Az ajtót úgy próbáltam meg kinyitni, hogy ne szólaljon meg a csengő. Ez sikerült is, tehát odaléptem ahhoz a polchoz, ahol a szülinapi dudák vannak. Körbenéztem, egy vásárló sem volt már ilyen későn. Thomast én ébresztettem, a dudát a fülénél szólaltattam meg. Olyan szinten megijedt, hogy rögtön kihúzta magát, és még ki sem nyitotta a szemét, de már a legbonyolultabb ninja fogást mutatta be. 

- Állj! Ne mozdulj, mert leninjázlak!- sosem változik. Mikor kimondta ezt a mondatot, kinyitotta a szemét és rám nézett a mélykék szemével.- Sofia? Hát te itt vagy? De nem úgy volt, hogy...?

- De, csak még visszajöttünk a maradék cuccokért... Egyébként jó reggelt! -mondtam mosolyogva.

- Hány óra van, éjjeli bagoly?

- 3 perc múlva éjfél. Tudnál segíteni nekem?

- Persze! Mit szeretnél?

- Kéne úgy... 50-50 kék és fehér lufi, esetleg még fekete is... Nem, az nem, mert nem temetés lesz... 

- Tehát 50 kék lufi és 50 fehér.

- Pontosan. Kék és fehér szalagok, minden árnyalatban jöhetnek. Pár szülinapi sapka, és duda, úgy kb. 7-8.

- Oké. Még valami?

- Egy torta. Lerajzoltam, hogy hogy képzeltem el. És a tetejére ezek a képek, ha ráférnek. 

- Hmm. Jól néz ki. Hány gyertya? 

- Egy nagy. 

- Oké. Mikorra?- jegyzetelt tovább. 

- A torta jó lesz holnap dél körül, a többit elviszem most. Ja. És még szeretnék színes filceket, poharakat és tányérokat. 

- Oké. 5 perc és itt vagyok a cuccokkal.

- Várlak! - mondtam és a képeket nézegettem. Nagyon jó lesz ez a meglepetés.

- Parancsolj!- nyújtotta át. 

- Oh, és még valami!- mondtam, és láttam a fáradt arcát, ahogy rám nézett. Muszáj volt mosolyognom.

- Mi lenne az?- kérdezte unott fejjel. 

- Köszönöm!- és a nyakába ugrottam. Elköszöntem tőle és elindultam hazafelé. Az utakon most is rengetegen voltak. Épségben hazaértem, így el is kezdtem a díszítést. a lufikat felfújom, és a szalagokkal a lépcső korlátjára kötöttem őket. Néhány lufira mintákat rajzoltam a filcekkel, majd kerestem olyan kis díszítő zsákocskákat, amikben díszítő kavics van. ezekre a zsákokra is kötöttem lufikat, egyet az asztal közepére tettem, a többit pedig a lépcsőfokok szélére. A maradék lufikat és szalagokat először eltettem, de aztán eszembe jutott, hogy héliumos lufifújó továbbra is a rendelkezésemre áll, ezért felfújtam a lufikat, de mielőtt felengedtem volna őket a plafonra, szalagot kötöttem rájuk. Végül még maradt pár lufi, és egy kis szalag. Végignéztem magamon a tükörben, ami előtt mezítláb álltam. Rövid szaggatott farmernadrág, fehér melltartó, fehér, átlátszó anyagú trikóval.

Szőke hajam holland fonásban lógott, a bal vállamat érintve. Megvillantottam egy mosolyt a tükörben, és a mobilom után nyúltam. Ráírtam Benre, hátha fent van még. De nem volt fent, mert alszik. Ezután támadt egy ötletem. Felhívtam Ya Ou-t. Fel is vette. Álmosan, dühösen szólt bele:

- Mooondjad!

- Jó napot kívánok! Ya Ou Fenget keresem!-mondtam, játszva a hangommal.

- Én vagyok az, mondja már, mit akar!

- Uram. Úgy gondoltuk, Önnek, mint a ByTheWay oszlopos tagjának szólunk először, hogy a ByTheWay alkalmatlan a további működésre.

- Tessék? Ez azt jelenti, hogy kirúg minket? Nem mondhatja komolyan!-dühöngött.

- Így jár az, aki nem nézi meg, hogy ki hívja...-mondtam mosolyra húzva a számat. Hagytam neki egy kis időt, hogy megnézze, ki hívta.

- Sofia? Én azt hittem, alszol... Hol a francban vagy?

- Gyere le!-ezzel letettem a telefont. 

Ya Ou óvatosan jött le a lépcsőn, a lufikat figyelve. 

- Ez meg...? 

- Holnap, vagyis...-az órámra pillantottam.-ma van az együttesetek első szülinapja!

- Te ilyeneket honnan tudsz?-jött közelebb hozzám.

- A rajongók mindent tudnak.-feleltem egyszerűen, miközben hagytam, hogy a derekamra kulcsolja a kezét. Magához húzott és megcsókolt.

- És én mire kellek?- kérdezte.

- Fel kéne díszíteni az udvart is...

- Akkor menjünk!-mondta. 

A szalagokat a bokrokra dobáltuk, a lufikból pedig már csak egy maradt, ami nem durrant ki. Ezt is felfújtuk héliummal, és háromra elengedtük a szalagot, ami a lufira volt kötve. Pár másodpercig figyeltük a lufit a csillagos égen-legalábbis én. Ya Ou felkapott, és a medencébe dobott. Erre eszembe jutott valami. Kapálózni kezdtem, és mondtam, hogy nem tudok úszni. Ya Ou lekapta a pólóját, és utánam ugrott. Megfogott, majd megpróbált talpra állni. A víz a mellkasánál nem ért fentebb. 

- Sofia!?- nézett rám kérdőn.

- Tudok úszni, de végre te is vizes vagy!- mondtam egy mosoly kíséretében.

- A mosolyod gyönyörű, de most menekülj!- mondta, és a lábam után nyúlt a víz alatt. Elkapta a bokám, és visszahúzott magához. Magához szorított a derekamnál fogva.- Most megeszlek!- mondta, de nem egyszerűen. Ijesztővé vált az arca.

- Kérlek ne bánts!- kérleltem ijedtségemben.

- Egy ilyen gyönyörű lányt soha nem tudnék bántani.- közölte egy homlokpuszival.

20. rész- London- Álom vagy valós titok?

Sziasztok! 

Ma meghoztam a 20. részt, és nagyon örülök a rengeteg oldalmegjelenítésnek, és persze a 2 feliratkozónak! Az elkövetkezendő időben nem lesz túl sűrűn rész, hiszen tavaszi szünet után nekem is itt a vizsgaidőszak, és persze az év végi hajrá. Ezekhez nektek is sok sikert szeretnék kívánni! 

Ez a rész most kicsit rövidebb lett, de már is elkezdem a következőt, és remélem, hogy minél hamarabb egy hosszabb, jó minőségű résszel meg tudlak lepni benneteket!

*Sofia szemszöge*

- Ya Ou Feng, Ferenc!!

- Sofia Crew kisasszony, hallgatom!

- Naa! Ne viccelj! Szóval.- nézek rá komolyan.- Én mindig is arról álmodoztam, mióta Wayer lettem, hogy valamelyikőtök barátnője leszek.

- Akkor most itt az alkalom!- mondja.- Sofia Crew! Leszel a barátnőm?

- De Ya Ou! Ez nem ilyen egyszerű...

- Mi? Hogy teljesül az álmod? 

- Ez nem erről szól. Te a testvérem vagy! Vagy féltestvérem. Nem lehet. 

- De hát erről álmodoztál! És mióta ismerlek, én is. 

- És a korkülönbség?
- Istenem, Sofi! Csak 4 év!
- Igen, de...
- Ne gondolj már rosszra! Szeretlek! Soha nem tudnék ártani neked!
- Én sem tudnék ártani neked, mert én is szeretlek, csak lehet, hogy nem úgy, és ezzel megbánthatlak...- magyaráztam neki a dolog lényegét.
- Nem fogsz megbántani! Megpróbáljuk?
- Nem tudom. Hogy gondoltad?? Mindenki előtt titkolnunk kéne... Főleg a sajtó előtt... És a srácok előtt, mert még a végén elszólják magukat. Bár... Szikiről nem gondolom...- mondtam, és közben folyamatosan agyaltam.
- Olyan édes vagy, mikor gondolkozol!- mondta, és megpuszilt.- Szóval, Sofia! Leszel a barátnőm?- kérdezte.
- Iiii... nee...ööö... nem tudom.- dadogtam.
- Ne csináld már! Csak mondd azt, hogy igen, és én mindent megteszek, amit csak szeretnél!
- Oké. akkor próbáljuk meg.- erre a kijelentésemre felkapott, mint ahogy a vőlegény szokta a menyasszonyt. - Heeeeeeeeeeey!!! Tegyél le!
- Szeretlek!- mondta, megpörgetett, majd letett, talán kicsit túl közel magához. Ezt észre is vette, ezért megölelt.- Ne félj!- súgta a fülembe.
- Ki mondta, hogy félek?- húztam mosolyra a szám, miközben egy kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ajjh! Szeretlek, te lány!- szorított magához szorosabban. Egyszer olvastam egy idézetet; "Egy napon valaki olyan szorosan fog magához ölelni, hogy a törött darabjaid azonnal összeforrnak..." Ez így van. De sajnos ha elenged, abban a pillanatban újra szétesik, magasabbról leejtve, több darabra törik, mint azelőtt.- Megcsókolhatlak?- kérdezte egy kicsit eltolva magától, hogy a szemembe nézhessen.
- Talán.- mondtam egy kicsit kihívásszerűen, és félmosolyra húztam a szám.
- Mondták már neked, hogy bonyolult vagy?- tette fel a költői kérdést, mire én beleharaptam az alsó ajkaimba. Ő felkapott, és egy hosszú ölelés után letett. - Még most sem csókolhatlak meg?
- Háááát...- mondtam és kiszakítottam a testem a szorításából.- Ha elkapsz...!- és elkezdtem futni hazafelé. Néha hátra néztem és az elején azt vettem észre, hogy döbbenten áll a parton. - Na mi lesz? Nem is akarsz megcsókolni?- kérdeztem és láttam, hogy teljes sebességgel elindul. Rögtön megfordultam és a leggyorsabb tempómban kezdtem el futni. Pár perc múlva utol is ért, magához húzott, és megcsókolt. Nekem pedig újra feléledtek a pillangók a gyomromban. A csók hosszú percekig eltartott... Legalábbis én így éreztem, azonban nem volt több pár másodpercnél. Mikor Ya Ou ajkai eltávolodtak az enyémektől, lesütöttem a szemem, és a cipőmet nézve harapdáltam a szám.
- Hey! Nyugi!- szólalt meg és átölelt. Ez az ölelés olyan furcsa volt. Talán túl rövid, de talán túl hosszú. Minden esetre nyugtató. És pont ezért elszomorító, mert a gondolat, ami közben ébredt bennem, az nem volt túl vidám. Szomorú, hogy az ölelését nem érezhetem mindig. Nem lehet mindig velem, nem óvhat mindig, nem cikizhet, nem érezhetem a szeretetét... A hiány gondolatától eltaszítottam magamtól Ya Ou-t, aki megkérdezte, hogy mi a baj...
- Túl sok vagyok?- kérdezte.
- Nem, nincs semmi baj.- mondtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra.

*Ya Ou szemszöge*

- Érzem, hogy van valami, de ha nem szeretnéd elmondani, akkor nem mondod el... A te döntésed.- mondtam, de tudtam, hogy nem fogja elmondani. A gondolat, hogy valami miatt szomorú, engem is elszomorított. De én ezt nem mutathattam, mert akkor még jobban szomorú lenne, annyira ismerem már. Megfogtam hát az állát és felemeltem, hogy a szemébe nézhessek. - Gyönyörű a mosolyod, és én nem szeretnék az arcodon mosoly helyett mást látni!- mondtam és megöleltem újra. Majd mielőtt elengedtem volna, megfogtam a kezét és kézen fogva sétáltunk hazafelé. Út közben megláttam egy zeneboltot, ami még nyitva volt. Bementünk, majd levettem egy gitárt.

- Sofiám! Melyik a kedvenc éneked?- kérdeztem tőle vidáman.
- Nincs kedvencem... - mondta, de láthatóan alig tudott megszólalni.
- Akkor úgy kérdezem, hogy hallottál már valaha a Green Day-ről?
- Talán.- mondta ezúttal tényleg elgondolkozva.
- Wake Me Up When September Ends?
- Öööö... Persze, majd felébresztelek szeptember végén!-mondta.
- Te kis butus! A dal címe!
- Jaa, az már más...- nevette el magát, én pedig lefogtam az első akkordot, majd belekezdtem a dalba. Mikor először hallottam ezt a dalt, alig 14 éves voltam, de már a második refrénnél énekeltem. Sofia nem énekelt velem. Ő csak csodálattal hallgatta.
- Na, milyen volt?- kérdeztem, mikor a végére értem.
- Elképesztő. - válaszolta. - De tedd vissza a gitárt, mert az eladó elég rosszallóan néz!
- Ööö... okkkééé...- mondtam, majd annyit beszéltem angolul, amennyit összesen tudok;- Thanks... Sorry...
Sofia látva az ügyetlenségemet kihúzott a boltból, majd tovább sétáltunk.
- Amúgy...-kezdtünk bele mindketten egyszerre.
- Mondd csak!- mondtam.
- Ohh... hát... oké...- húzta az időt.- Nem zavar...? Vagy hogy is mondjam... Nem rossz neked, hogy én kapok tőled csókot, ölelést, dalt, bókokat, és te semmit nem kapsz érte cserébe?- kérdezte zavartan és megállt.
- Nem kapok érte semmit? Ez nem igaz. Itt vagy nekem te!- mondtam, majd ismét közelebb húztam magamhoz, és megcsókoltam. - De szólj, ha túl sok vagyok, oké?
- Oké... De nem szeretnélek csalódottnak látni...
- Túl sok vagyok?- kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Egy nagyon nagyon nagyon picit.- mondta.- Olyan nehéz amúgy ezekről a problémákról beszélni... Látni egymáson, hogy valami nincs rendben...
- Így van. Ezért szerintem inkább induljunk el hazafelé, mielőtt rád jön a sírógörcs!- mondtam és homlokon pusziltam.
- Ne ébressz fel!- suttogta.
- Nem alszol!- feleltem.
- Nem, de álmodok.
- Nem álmodsz, ez a valóság!- mondtam.
- És a valóságot miért kell titkolnunk a többiek elől, ha nem álom?- kérdezte kicsit álmosan. Álmosan az emberek többségéből a fáradtság kihozza az őszinte érdeklődést és az őszinteséget.
- Mert ha az újságok megtudnák...! Maga lenne a katasztrófa!
- Tehát akkor katasztrófa, hogy a barátnőd vagyok?- mondta.
- Nem, dehogy! Ohh... Ez bonyolult. Emlékszel még a  koncertre, mikor énekeltél a színpadon? Miért énekeltél álarcban?
- Esélyegyenlőség. Mindenkinek legyen ugyanannyi esélye tehetségesnek lenni. Az nem lett volna fair, ha tudják, hogy én vagyok, a féltestvéred.
- Látod, most sem lenne jó, ha az újságok megtudnák. Csak rólunk írnának, nem lenne egy perc magánéletünk sem.
- Értem.- mondta, és lábujjhegyre állt, hogy puszit nyomhasson az arcomra, mielőtt belépnénk a házba, mert már haza is értünk.
- Hát ti merre voltatok?- kérdezte anya, mikor beléptünk az ajtón.
- Sétáltunk egy nagyot.- feleltük egyszerre.
- Nagy az összhang! Na nyomás vacsorázni!- mondta huncut mosollyal az arcán. A vacsora valami elképesztően finom volt. De tudtam, hogy utána anya beszélni fog velem...
- Légyszíves ne tűnjetek el ilyen hosszú időre, megértetted?- kérdezte már sokadjára, mikor már csak ketten voltunk a konyhában és én segítettem mosogatni. Sofia közben fent beszélgetett a fiúkkal, játszottak, vagy mit tudom én.
- Értem, anya, értem. Mehetek már?- türelmetlenkedtem, mikor befejeztem a mosogatást.
- Holnapig ne is lássalak!- mondta kedvesen, de a hangján még mindig hallatszott, hogy mérges. Felrohantam a lépcsőn, de Sofia és a fiúk sehol nem voltak. Ezért leültem a szobánkban és felidéztem a mai napot... Rengeteg minden történt. 

19. rész- London- Kedvenc hely és csak London

Sziasztok!

Hát nagy nehezen meghoztam az új részt... Remélem, tetszik, és ti is kedvet kaptok Londonhoz!

*Ya Ou szemszöge*

- Bocs... Nagyon sajnálom! Jól vagy? Ugye nem bántott?- kérdeztem, miközben átöleltem Sofi-t.

- Pont jókor jöttél! De tényleg! Szerintem nélküled simán nekem jött volna... De nem bántott...- mondta. Egy kicsit szarkasztikusan hangzott, ezért visszakérdeztem...

- Biztos, hogy nem bántott? 

- Biztos.- mondta, ezúttal a szemembe nézve. Ez már hihető volt. 

- Megmutatod a kedvenc helyed itt, Londonban?- jött ez a hirtelen ötlet, ami szerintem felvidíthatja.

- Persze! De nem baj, ha nem Londonban van, hanem egy picit arrébb?
- Nem baj. Csak menjünk már!- türelmetlenkedtem. Végig néztem rajta, és magamon is, majd megállapítottam, hogy tökéletes a kinézetünk ahhoz, hogy bárhova is elmenjünk.
- Van nálad pénz?- kérdezte, én pedig elkezdtem kutakodni a zsebemben.
- Minek? Mehetünk kocsival is!
- Igaz!- felkaptam a kocsikulcsot és egy hangos köszönéssel elhagytuk a házat. Beültünk a kocsiba, a kulcs az indítóban, elfordítottam és elindultunk. Sofi mondta, hogy mikor merre menjek. Én közben bekapcsoltam a zenét, de nem a rádióra állítva, hanem a CD lejátszóra... Elindult az Álmodj még! című dalunk, Sofi pedig hitetlenkedve nézett rám.
- Hát te hülye vagy!- nevette el magát.- Tudtad, hogy bunkóság a saját dalodat hallgatni a kocsiban?
- Nem...
- Legalább akkor élőben énekelnéd, ha már annyira ezt szeretnéd hallgatni!
- Jó. Akkor kívánságműsor. Mit énekeljek?
- Read all about it?
- Okay. - vettem egy mély levegőt és visszaemlékeztem a dalszövegre.- You've got the words to change a nation, but you're biting your tounge...

*Sofia szemszöge*

Olyan jó hangja van Ya Ou-nak! És ez a dal is nagyon jól áll neki! 

- Itt jobbra! - szóltam, és befejezte az éneklést.- Miért hagytad abba? 

- Mert nincs jó hangom.

- Ne már! Ya Ou!!! Nagyon jó hangod van!
- De nincs jó hangom, Sofi, fejezd be! Vita lezárva!- mondta, és egy jó ideig nem is szóltunk egymáshoz.
- Balra.-mondtam kedvetlenül.
- Mi?- kérdezett vissza Ya Ou.
- Itt kellett volna balra fordulnod. De most már mindegy. Menjünk, ahova szeretnél.- adtam fel.
- Elnézést, hercegnőm. Gondolkoztam. Bocsánat.
- Hercegnőm?? Ya Ou, te ittál?

- Aha, vizet.
- Hahaha. Nagyon vicces. Inkább vigyél vissza Londonba és tegyél ki a London Eye előtt. Köszönöm.
- Mi rosszat mondtam?- kérdezte rémülten.
- Semmit. Csak vigyél el oda, és hagyj ott!
- Ha te ezt szeretnéd...
- Csak haladj már!!!- kiabáltam rá. Innen az utunk néma csendben telt.
Mikor kiszálltam a kocsiból, annyit mondtam Ya Ou-nak, hogy "bocsánat", és becsuktam az ajtót. Elindultam a zenebolt felé, benyitottam és hallottam a csengőt, ami azt jelzi, hogy valaki belépett. A pultnál Andrew állt, mint mindig.
- Szia! Egy kis időre elfoglalhatom a zongorátokat?- Egy nagyon különleges, fehér zongorájuk volt. Minden hang tisztán szólt.
- Sofia! Rég láttalak! Volt egy olyan érzésem, hogy soha többé nem látlak... És természetesen, Whity mindig foglalt számodra!- mondta, a fehér zongorát becézgetve. Leültem a székre, és becsuktam a szemem. Visszaemlékeztem az utolsó kottámra, amiből játszottam, és elkezdtem játszani. A Karib-tenger kalózai c. film legismertebb dala volt, a He's a Pirate. Mikor nagyon magam alatt vagyok, mindig ezt szoktam hallgatni, mert ez szerintem egy bátorító zene. A filmet még nem láttam, de mikor már századjára hallottam ezt a zenét, elhatároztam, hogy megtanulom zongorán. Neten kerestem egy tutorial videót, és kerestem egy A/4-es füzetet, amibe le tudom kottázni. Majd leültem a zongorához, párszor még elrontottam az elején, de aztán egyre jobb lett. Most, hogy játszottam, észre sem vettem, hogy valaki bejött a boltba. Mikor befejeztem, kinyitottam a szemem. Tapsot hallottam a hátam mögül. Megfordultam, és láttam, hogy Ben áll ott.
- Nem tán The Pirates Of The Caribbean- He's a Pirate?
- De. Fel lehet ismerni?
- Gyönyörű volt!
- Azért az nem!!- mondtam, és csak most jöttem rá, hogy én is olyan vagyok, mint Ya Ou. Makacs. Nem fogadom el, mikor az emberek valami jót mondanak rólam.
- Hát... Ha én így tudnék zongorázni...!- jött közelebb és végigsimított a billentyűkön.
- Nem lehet mindenki mindenben tehetséges...
- De én semmiben nem vagyok az!
- Én szar barát vagyok, de jól zongorázok. Te nem tudsz zongorázni, viszont te vagy a legjobb barát!- mondtam, és megölelt.
- Oké. És... Elmegyünk sétálni valamerre?- kérdezte.
- Menjünk, de előtte el kell intéznem egy telefonhívást, ha nem baj...
- Persze, tedd csak!- mondta.- Kint megvárlak!
- Oké, fél perc!- felhívtam Ya Ou-t, de nem vette fel. Próbáltam hívni még egyszer, de akkor sem. Felhívtam Szikit is, hogy nem látta e, de azt mondta, hogy nem. Megkértem, hogy nézzen utána, merre lehet, és hívjon fel, ha megkerült...
Bennel London utcáin sétáltunk, ettünk egy fagyit, mikor megláttam Ya Ou-t. A kocsija az út szélén állt. Ő pedig a járdán ült, a hátát az autónak támasztva. Sírt. Bennel odasiettünk hozzá.
- Mi a baj?- kérdeztem.
- Hagyj békén!!
- Okkké...- léptem hátrébb. Ben mondta, hogy menjek haza, ő pedig beszél vele.
Felszálltam az első buszra, és hazamentem. Otthon az első dolgom volt beszélni Szikivel, hogy megtaláltuk Ya Ou-t, azonban nekem nem mondta el a problémáját, hanem Ben próbál beszélni vele.
- Micsoda? Milyen probléma?
- A kocsijának dőlve sírt, a járdán ülve. 
- Egyedül volt?- érdeklődött.
- Senki nem volt a kocsiban, és nem nagyon volt körülötte senki.
- Hát akkor persze! Ez a baja! Hol van pontosan?- kérdezte.
- A Downing street 10. közelében.
- Oké. Fél óra múlva itt vagyok!- mondta és kacsintott.- Semmi baja nem lesz, hidd el!
Abban a fél órában átkutattam Ya Ou cuccait, és megtaláltam az Álmodj még! kottáit.
Anya házában van egy titkos szoba, amit még 7 éves koromban kaptam, egy zongora és gitárok, hangszerek vannak benne. Egy hangszigetelt szoba, csak nekem. Elég kicsi, de a hangszerek elférnek benne. Leültem a zongorához, és megpróbáltam eljátszani, Nem volt az igazi. Hiányzott belőle egy kis... Egy kis szeretet... Egy kis társaság, egy kis ByTheWay és egy kis csapatszellem.

*Eközben London belvárosában*

*Sziki szemszöge*

Mikor rátaláltam Ya Ou-ra, már a kocsijában ült, a fejét a kormányra hajtotta. Beültem mellé, és megkérdeztem:
- Mi a baj?- A fejét oldalra fordította, hogy megnézze, ki ül mellette.
- Miért nem tudok angolul??- kérdezte sírva.
- Mi történt?- érdeklődtem.
- Egy lány...
- Ohh, értem. Legközelebb menjünk együtt, és én majd tolmácsolok, jó?
- Nem lesz legközelebb.
- Ya Ou! Nézz ide! Mióta vagy te ennyire pesszimista?
- Gáz vagyok. Nézz rám. Csúnya vagyok, nincs jó hangom, angolul sem tudok, béna vagyok!!
- Ya Ou... Ha csúnya lennél, szerintem nem modellkednél. Ha nem lenne jó hangod, nem lenne egy sikeres együttesed. Angolul pedig pofon egyszerű megtanulni! Sofia megtanít, és pár nap múlva már el is felejted, hogy nem tudtál angolul! Fel a fejjel!
- Köszönöm.
- Mit? Ez semmi nem volt! Na! Töröld le a könnyeidet, szépfiú és vezess haza!- mondtam nevetve.
- Te meleg vagy?- kérdezte, és kitört belőlünk a röhögés.
- Persze!- mondtam, és már sírtam a nevetéstől.- Nem, csak téged szeretnélek bátorítani.
- Értem.
- Na, taposs bele, mert Sofia már vár!
- Oké!- mondta, miközben letörölte a könnyeit és beindította a motort.
Mire bekanyarodtunk a ház elé, a nap lement. Beléptünk az ajtón, és megláttuk Sofiát a lépcsőn ülni.
- Sziasztok, srácok!- mondtam és felállt. Ya Ou odament hozzá és megölelte.
- Felszaladok a szobába egy kicsit, aztán elmegyünk sétálni?- kérdezte Ya Ou.
- Persze!- mondta Sofia. Ya Ou felszaladt a lépcsőn, addig én beszéltem Sofiával.
- Jó szórakozást a sétához!- mondtam, mikor láttam, hogy Ya Ou jön le a lépcsőn. Én felmentem, és zenét hallgattam.

*Ya Ou szemszöge*

Sofia gyönyörű volt, mint mindig. Kézen fogtam és kihúztam az ajtón. 

- Ya Ou! Hova sietsz? Várj már meg, kirántod a kezem!- erre megállt, és magához húzott.
- Köszönöm!- ölelt meg megint.
- Mit köszönsz?
- Hogy vagy nekem!
- Ez egy kicsit úgy hangzott, mintha nem a húgod lennék, hanem a csajod...
- Nem lehetek ennyire kedves?
- Nem tudom, csak egy kicsit fura...
- Jó. Akkor legyünk legjobb barátok?
- Legyünk! És mit tehetek érted, drága BFF-em?
- Menjünk el sétálni!- mondta. Nagyon sokat sétáltunk, egészen ki a Temze torkolatáig. Levettük a cipőnket és a partnak azon a részén sétáltunk, ahol a hullámok kicsapnak a homokra. Fogtuk egymás kezét, nehogy valamelyikőnk beleessen a vízbe. Egy idő után meguntuk és kiültünk a sziklákra.
- Nem fázol?- kérdeztem.
- Nem. Te?
- Én sem.
- Akkor jó.- mondta és elnevettük magunkat.
- Azt hiszem, szerelmes vagyok.- mondtam rövid hallgatás után.
- Igen? Ki az? Kit kell megverni, ha összetöri a szíved?
- Ne akarj ártani magadnak!
- Tessék?
- Azt hiszem, szerelemes vagyok beléd.
- Ya Ou! Testvérek vagyunk...
- Semmi közünk nem lenne egymáshoz, ha nem az anyukám fogadott volna örökbe!
- Szóval...
- Bármi lehet köztünk... És én szeretlek.- mondtam. Látszólag nagyon megleptem.
- De... Tudod, hogy...- be sem tudta fejezni a mondatot, mert megcsókoltam.